Ó, micsoda közhely, de valóban megváltozott a világ.

Túl vagyunk már azon, hogy a gyereknek mennyi játéka van, mégsem játszik velük soha.

Volt, amikor ezt ki tudtuk mondani, mert nem láttunk tovább. Most viszont „hála” a pszichológiai kiműveltségünknek, tudjuk, hogy azért nem játszik a gyerek, mert nem érdekeli a játék, hanem azért, mert lehet, hogy sosem mutattuk meg neki, hogy azzal hogy ’ s miként is lehet játszani.

Hiszen nem úgy született, hogy tudja, hogy mit lehet abból a játékból kihozni. Van gyermek, akinek sikerül, de általában ők is hamar feladják, elteszik, és szinte tuti, hogy soha többé elő nem vennék maguktól, ha mi nem vennénk elő és játszanánk vele néha, közösen.

Örömünket leljük-e a közös játszásban? Érezzük-e a valós jelentését a játéknak?

Az anyáknak millió dolguk van, de van, amikor félretéve mindent, képesek mégis örömmel és teljesen belemerülve játszani a gyermekükkel. Ilyenkor nem érdekes semmi, ami nem a közös, gyerekkel töltött idő, maximális kihasználásáról szólna. Az anyák képesek arra, hogy megengedjék a gyerekeknek, hogy segítsenek panírozni a rántott húst, pedig az biztosan min. 2 x annyi időt igényel, mintha egyedül csinálta volna.

Megengedjük, hogy felmosson, ha azt szeretné kipróbálni, pedig biztos, hogy valami törni fog. Sőt akár elmeséljük közben a Hamupipőkét is, ha az a megrendelés.

Megengedjük, hogy megnézegessék az izgalmasnak tűnő, színes könyvet, pedig tudjuk, hogy azt sem kapjuk már vissza makulátlanul, főleg, ha abból akarja a varázsigéket megtanulni. Még adjuk is alá a lovat. Mert, hiszen mindez olyan „játékszagú” dolog. Mi pedig szeretnénk a legjobbat nyújtani nekik a játékban is.

De mi a helyzet az apákkal? Nekik aztán tényleg nem a sok a házi munkai kötelezettségük miatt nincs idejük a játszásra!

Ők azok, akiket örök gyereknek nevezünk. Vajon Ők akkor, miért nem játszanak többet a gyerekekkel?

Itt van például a fociláz ideje. Két féle férfitípust ismerünk, az egyik megőrül érte, a másik megőrül tőle. Vajon, amikor az apa olyan nagy lelkesedéssel beszél a sportról, nézi a meccset, szurkol, örül, akkor a meccs után, játszik-e focisat a gyerekkel, és elmondja – e nekik, hogy mi is az a játék valójában, amit apa annyira szeret? Mik a szabályok, és mit jelent a szöglet?

Hányszor látunk apákat AKTÍVAN játszani a gyerekeikkel? Mi a kifogás?

Amikor mi, anyukák látunk apákat önfeledten játszani a gyerekekkel, mindannyian ámulva, epekedve nézzük, hogy ÓÓÓÓ..micsoda tuti apa az ilyen, és így máris micsoda férfivé válik a szemünkben!

Az állatvilág is észrevette ezt a „nőstény epekedést”.

A csimpánzoknak kész háremük van, utódot viszont csak az Alfa hím nemzhet. Viszont a szexualitását a többi hím is szeretné kiélni, de hogyan kerüljön közelebb a nőstényhez?

Hát úgy, hogy elkezdte a hím szeretgetni a nőstény kölykét. Játszik vele, simogatja, szeretgeti a kölyköt. A nőstény elolvad ettől, és máris átadja magát a hímnek. Persze, csak titokban, hogy az alfa ezt ne vegye észre. Ő amúgy is el van foglalva egyéb „főnöki” tevékenységeivel. A nőstény boldog, a hím boldog….és boldog a csimpánz kölyök is, mert valaki foglalkozik vele.

Éreztek ebben némi hasonlóságot, ember és állat között?

Talán el kellene kezdenie a nőknek konkrétabban kommunikálni a férfiakkal, hogy hogyan tudnak foglalkozni a gyerekekkel!

Mert a legütősebb kombó az lenne, ha  az apa- aki számunkra  az alfa hímet jelenti, - foglalkozna a gyerekekkel és ha nem is úgy, mint anya, de legalább akkora szeretettel.

Nem szégyen, ha mi magunk sem tudunk "játszani". Kell hozzá egy bizonyos lazaság, és nyitottság, hogy el tudjuk engedni a merevségünket, és tudjunk négykézláb homokozni a gyerekkel. De olyan ez, mint az evés, hiszen evés közben jön meg az étvágy. Az a szülő, aki tud játszani  a gyerekével, máris a többi szülőnek is példát mutat, és így elindulhat  a lavina..

A szülő pedig magabiztosabban állhat a gyereke előtt, hiszen a gyerek szemébe akkorát nőtt, hogy máris a "megagiga tuti szülő" szintre jutott. A gyerek majd kicsattan a boldogságtól, mindjárt szófogadóbb lesz, és olyan de olyan tündér, hogy el sem hittük volna, hogy a gyerekünk ilyen is tud lenni!

Ehhez pedig semmi másra nincs szükség, csak egy kis közös játszásra!

A mai kutatások azt mutatják, hogy a házasságok töréspontjának ideje nagyon sokszor a gyermekek születése utáni 4-7. évben jön el. Pedig pont ebben a korban nyitnak a gyerekek a külvilág felé. Azaz ilyenkor – ilyen korban már arra vágynak, hogy játsszon velük valaki.

A lecke tehát:

Apukák, legyetek játékosabbak, anyukák pedig legyenek kreatívak, hogy lakjon jól a kecske, de maradjon meg a káposzta is!

KK