A Rómaiak, később a Törökök is úgy tartották, hogy a Juventus forrás vize segít megőrizni testi-lelki fiatalságunk.
A szülőknek szükségük van néha, valami igazán különleges programra is, hogy élménnyel gazdagítsák a kapcsolatukat. Ez a kedvezményes ajánlat lehet, hogy titeket is lázba hoz?
A Rudas Fürdő étterme valami igazán izgalmas élményt kínál vendégeinek! A kedvezményes csomag árat kihasználva, okozhatunk egy kellemes meglepetést párunknak, akár évfordulóra, vagy csak "úgy" Szeretetből is.
Az akciós ár, 5.490 Ft, mely tartalmazza az uszoda & wellness belépőt, valamint az étterem valamely menüsorát.
Az étterem termeiből, és a fürdő medencéiből is olyan kilátás tárul elénk, ami még világviszonylatban is egyedülálló! Igazán romantikus és egyedi ajándék lehet ez házaspároknak, szülőknek és kikapcsolódni vágyóknak is.
Oldalunkon nem csak a gyerekekről írunk, hanem a szülőkről is, akik szeretnék a legtöbbet kihozni a saját magukra fordított időben, hiszen mind tudjuk, hogy pont saját magunkra nem áldozunk elég időt. Csak legyintünk, amikor azt kérdezik tőlünk, hogy pihentél-e mostanában, törődtél-e magaddal?
Pedig nagyon fontos lenne, hogy néha „rúgjunk ki a hámból” és élvezzük egy kicsit az életünket, nem a szülőit, és nem is azt, amire már csak a múltból emlékszünk. EZT a jelenlegi Életünket!
Ne engedjétek, hogy ellaposodjanak az események körülöttetek! Néha csináljátok másképp a dolgokat, hiszen ebben semmi extrém sincs!
Háromfogásos menüsort Kovács Lázár ajánlásával és Blaskó Zoltán séf szakértésével készítik. Valamint egyedülálló wellness programmal és páratlan budapesti panorámával várják minden hétköznap 11:00-től 20:00-ig a Rudas Étteremben és a fürdőbe a látogatókat!
A minőségi alapanyagokból készült háromfogásos menü a következőket tartalmazhatja:
ELŐÉTEL
Vichyssoise rókagombával
(póréhagymás burgonyakrém leves)
Tárkonyos pulykaragu leves
Hummusz török kenyérrel
FŐÉTEL
Vasalt csirkecomb majonézes kukorica salátával, pirított burgonyával
Vajban sült harcsa tökfőzelékkel
Magvas bundában sült brokkoli rizottóval
DESSZERT
Tiramisu
Epres túrótorta
Kívánjuk, hogy legyen lehetőségetek kikapcsolódni és igénybe venni ezt a páratlan lehetőséget!
Oldalunkon a Szerda a szórakozásról szól - Ti melyik napot szentelitek a kikapcsolódásnak és a szórakozásnak?
Cimkék: Rudas fürdő, étterem, felnőtteknek