Néptáncos lábú-e a gyermekem?


Ha szülőként fontosnak tartjuk, hogy gyermekünk megismerkedjen nemzetünk kulturális hagyományaival, akkor a néptáncnál keresve se találhatnánk jobbat erre. Egy néptánccsoport, kiváló hely arra, hogy gyermekeink képességeiket próbára tegyék, egy közösség részesei legyenek, miközben szokásokat, kultúrákat ismerhetnek meg.

 

A magyar néptáncról elmondható, hogy sokszínű és rengeteg változatban él.

Tudománya „apáról fiúra”szállt. A régi időkben a magyar néptánccal az előadók, a paraszttáncosok saját életérzéseiket fejezték ki. Mesterien formált táncaikat általában rögtönözték. Az önkifejezés egyik formája és egyfajta kapcsolatteremtés volt. Ez a mozgással való beszéd, lehetővé tette, hogy előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok, kapcsolatok.   

Manapság a néptánccal való ismerkedésre kitűnő lehetőséget nyújt, az az országos táncház-mozgalom, mely nemzeti értékeink megőrzésére és újjáélesztésre szerveződött. Ezek a táncházak jó alkalmat adnak arra, hogy a család apraja-nagyja egy mozgalmas élmény keretében belekóstoljon a tánc világába. Sok gyermek csak a szülői elvárásoknak megfelelve iratkozik be néptáncra, azonban később mégis önszántukból, a társaság miatt, a tánc iránti szeretetükből fakadóan folytatják azt.

Érdemes olyan helyre beíratni gyermekünket, ahol női és férfi tanár is tart órákat, mert a férfi szerepek betanításához férfira, a női szerepekhez nőre van szükség.

Különösen ajánlott nagy mozgásigényű gyermekek számára! Felszerelésnek elég egy pár bőrtalpú cipő, póló és a lányoknak pörgős szoknya. Olyan ruhát kell választani a próbákra, amiben jól tudnak mozogni. Népviseleti ruhákba csak a fellépéseknél öltöznek. Ezek a ruhák nagyon drágák, sok helyen alapítványi pénzből vagy más forrásból veszik meg, kímélve a szülők pénztárcáját. Megjegyzendő, hogy fiús anyukák előnyben vannak a lányos anyukákkal szemben, hiszen kimaradnak az alsószoknya keményítésének élvezetes munkájából.

Legjobb, ha 4 és 6 éves kor körül kezdenek el ismerkedni vele a gyerekek.

Először a gyermekek ritmusérzékét, zenéhez való alkalmazkodását, térforma- és stílusérzékét, vizuális memóriáját, koncentráló képességét, fizikai állóképességét kezdik játékosan fejleszteni. Ebben a korban még inkább csak játszanak, népi énekeket, körjátékokat tanulnak. Ezek a játékok segítik az összerendezett mozgást, fejlesztik a ritmusérzéket és fontos szerepet játszanak abban is, hogy gyermekeink megismerhessék és továbbadhassák saját kultúránk hagyományait.

Megismerkednek olyan ünnepekhez köthető népszokásokkal is, mint a csillagjárás vagy a kiszézés más néven téltemetés, és a lassan feledésbe merülő húsvéti locsolkodás. Ezek az élmények közösségformáló erővel bírnak. 

Ebből a jó csapatszellemből, az együvé tartozás élményéből következik minden más eredmény.


A nagyobbacska táncosok kezdetben tánclépésekkel, motívumokkal ismerkednek, majd ezek kapcsolódási rendjét sajátítják el.
Egy-egy táncfajta megtanulása nem merül ki csupán a mozdulatok elsajátításában. Fontos a tánchoz köthető hagyományok, népviseletek megismerése is. A nagyobb gyerekek aztán már megkezdik a különböző tájegységek táncainak tanulását.

A néptánc folyamatos tanulással jár.

A gyakorlással és fellépésekkel eltöltött évek, nemcsak a tánclépések és koreográfiák elsajátításával gazdagítja őket. Egy néptánccsoportban a „táncos” gyermek meglehetősen sokrétű tudás­anyagot (motívumkincs, előadói stílus, önmagára, táncos párjára és környezetére való odafigyelés stb.) sajátít el a táncos szocializáció során.
Egy-egy jól sikerült fellépés a közönségnek és maguknak a táncosoknak is felejthetetlen élményt nyújt.
A zene és a tánc iránti elkötelezettség, a közösség és a társaság szeretete szinte kivétel nélkül jellemző minden táncosra. A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak az évek során. Régi szokásokkal, mesterségekkel, távoli helyekkel és emberekkel ismerkedhetnek meg.

A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli őket, és az itt kialakult kapcsolatok sokszor egész életen át kitarthatnak.

 

 

 AA.

 

 

 

 .

Cimkék: szeretem a gyerekem, néptánc gyermekeknek, ritmusérzék fejlesztés, önfeledt szórakozás

Néptáncol a gyerekem!
Néptáncol a gyerekem!

Kedvenc cikkek

A zsírkréta hasznosítása kratívan

A zsírkréta hasznosítása kratívan

Ugye minden családban található néhány pici törött zsírkréta? Ezzel az egyszerű ...
tovább >>
Influenza vagy Nátha

Influenza vagy Nátha

Bár a tüneteket sokan összekeverik, az influenza és a nátha különbözik egymástól, más vírusok okozzák őket. Miért télen vagyunk a ...
tovább >>
A kamaszkor pszichológiája

A kamaszkor pszichológiája

Kamaszkor-küzdelem szülőként és gyermekként egyaránt. A kamaszkor viharos, mély és intenzív érzelmekkel teli időszak. Ahogyan a ...
tovább >>
A kortalan labda titka a kisgyermekfejlesztésben.

A kortalan labda titka a kisgyermekfejlesztésben.

Gömbölyű, kerek, pöttyös, piros.....vagy bármilyen is legyen, mindannyian szeretjük! A babák csodálják, a gyerekek boldogan elkapják, a ...
tovább >>

© 2024 Idesüss Kft. - Az oldalon megjelenő minden tartalom szerzői jogvédelem alatt áll.