Az iskolakezdésről – túl őszintén

Az egyszeri gyermek hét évesen, lelkesen, ügyesen felkészülve kezdte az első osztályt.Testileg és lelkileg is tökéletes általános állapotban (azaz gyönyörűen és boldogan),finommotorikájában kifinomultan (angyali szép anyukát rajzolt), artikulációs bázisa korrigálva, analizált, szintetizált, dominált és koordinált, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Az iskola előtti utolsó nyár picinyke szorongással, de annál aktívabb pihenéssel és izgatott várakozással telt.
A szeptemberi napsütés viszont nem várt feketelevest hozott magával.

Elsős „ovisok”

Az egyszeri gyermek képzeletbeli anyukája jobban izgult a gyermeknél, és lelkesedése akkor kapta az első pofont, amikor a gyermeket – aki még épphogy kezdte felfedezni, hogy nem az óvodában van – az első hónapban megsorozták fekete ponttal. Magatartásból. A kicsi őszintén elmesélte, hogy napról napra miket követ el, amiért ez a büntetés:

1. szünetben az udvaron, kívülről bekopogott a tanterem ablakán, majd nevetve elszaladt.

2.fel- feldobálta a tolltartóját, hogy az olvasás tankönyvvel elkapja, mert palacsintasütést játszott.

3. a menzán beszélgetett ebéd közben. És sajnos olyan nap is volt, amikor fogalma nem volt, miért kapott feketepontot. És hogy a fél kerület tájékoztatva legyen minderről, egy óriásplakáton vezették a fekete pontokat (névsor-oszlop, pont-oszlop) ami a tanterem ajtajára volt ragasztva, kívülről.

Profi, nem?

A képzeletbeli anyuka eddig bírta cérnával, és kiment a konyhába egy ideges röhögésre. Majd visszatért a gyermekhez, hogy tisztázzák: bizony, az iskolában más szabályok uralkodnak, és ezeket meg kell ismerni és be kell tartani. Ha tanító néni nem szeretné, hogy kopogj az ablakon, akkor ne kopogj! – De az olyan vicces! – válaszolt a kis elsős, és mitagadás, tényleg az. De úgy tűnt, nem csak tanító néni humorérzékével van itt a probléma.

Ismerős kis mese, igaz? Veled is előfordult, hogy értetlenül állsz bizonyos pedagógiai módszerek előtt? Anélkül, hogy állást foglalnék poroszos és liberális oktatási rendszer közt bármelyik irányban, egy dologban biztos vagyok: így nem szabad!

Mi kell ahhoz, hogy az első osztályosokkal megszerettessük és elfogadtassuk az új közeget és a terhelést?

Lélek, tanító néni!

Valamint szívből jövő szeretet és profizmus. Még véletlenül sem irónia, megfélemlítés és kiégettség. Mert ezektől a gyerekek sérülhetnek, bizony. Sajnos nem egyedi az eset, egy másik képzeletbeli gyermek lelkét a saját osztályfőnöke nyírta módszeresen fenyegetéssel, meghazudtolással, nyilvános gúnnyal, némi testi fenyítést is csempészve a mindennapokba.

De akkor hogyan tovább?

Legyünk tárgyilagosan kritikusak a gyermekünkkel és önmagunkkal! Beszélgessünk sokat otthon az új helyzetről, magyarázzuk el a gyermeknek, mit várnak el tőlük az iskolában, mit kell teljesíteniük és mi megengedett! Ha tiszta lelkiismerettel továbbra is értetlenül állsz a dolgok előtt, nyugodtan menj be a pedagógushoz érdeklődni, beszélgetni. Kérdezz! Lehet, hogy valamit nem mesél el a gyermeked otthon, lehet, hogy elkövet huncutságokat, de nem tilos rákérdezni a tett és a büntetés arányaira. És sajnos az is lehet, hogy a tanító néni nem döntött helyesen, amikor a két hete iskolába járó gyereket motiválás helyett büntetéssel nyomorítja.

Mi a helyes lépés?

Ez bizony a gyermek és a szülő tűrőképességén múlik, és kicsit sem túlzás a „megszoksz vagy megszöksz”. Talán kicsi az esély arra, hogy az a pedagógus - aki a kicsikben nem a bennük rejlő csiszolnivaló csillogást látja, hanem anyuka kérdésére a harmadik héten, egy nap végén csak annyit mond: hááát, nem vagyok a gyerektől elájulva! - esetleg átértékeli a módszereit és változtat. A nagyobb esély sajnos arra van, hogy az egyszeri gyermek szorongani kezd, majd tikkelni, majd ellenállni, majd bezárkózni. Na, ez az, amit viszont nem kell megvárni.

Iskolaváltás

Nem ördögtől való ez a lépés, de igyekezzünk körültekintően, minden eshetőséget megfontolva döntést hozni. Ha félsz életed egyik legkomolyabb lépésétől, fordulj nyugodtan gyermekpszichológushoz, ahol egyértelmű képet kapsz a gyermek lelkivilágáról és az esetleges ok-okozati háttérről. Ne érezd megbélyegzésnek! Mérd fel, hogy mi a jobb gyermeked szempontjából: egy hosszú évig esélyt adni, hogy változik-e a helyzet vagy év elején azonnal mozdulni tovább. Eljöhet a nap, amikor ismét fejest kell ugrani egy ismeretlenbe gyerekestől, de ha az új iskoláról közvéleményt kutattunk, ha személyesen bementünk érdeklődni és ismerkedni, ha nyitottak és pozitívak vagyunk, akkor nincs más dolgunk, mint hinni a jó döntésben. Mert kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. És a történelem sem ismétli önmagát.

Happy end márpedig létezik!

A legtöbb családnak elsőre sikerül jó döntést hozni az iskolaválasztás idején. Kis részük kényszerül újragondolni a témát, de a második választás már biztosan helyes lesz! Mert a tanító nénik többsége igenis rátermett, empatikus, rugalmas és csodálatosan mosolygós.

Hiszem, hogy mindenki megtalálja azt az elfogadó tanítót, vidám első osztályt és neki megfelelő iskolatípust, ami átlendíti az óvodás lelkű kisiskolásokat a kezdeti nehézségeken.