Reménytelenül gépfüggőek a gyermekek? 

Lehet, hogy nem is emlékszünk már az idejére pontosan, de az is lehet, hogy teljesen tisztában vagyunk azzal az eseménysorozattal, ami elindította gyermekünket a digitális világ felé!

Bárhogyan is legyen, mindannyian érezzük, hogy nincs ez így rendben! Valamit másklépp kell csinálnunk!

A gyerekek vagy a Tv-t akarják nézni, vagy laptoppozni szeretnek, tabozni, esetleg a mobiljukat nyomkodni, de az biztos, hogy valami olyat szeretnének csinálni, amihez nem kell túl sok hozzávaló. Talán tanulnak is valamit ezektől a technikai eszközöktől, de leginkább szórakozásnak nevezhető az, amit napont több órán át képesek művelni. De valóban ez a szórakozás?

Tökfejeket gondozunk? Hiszen még nevelésnek sem lehet nevezni, mert elnevelődnek Ők magukban is!

A szülő egy darabig talán élvezi a csendet, hiszen a gyerek jól "elvan", de egy tudatos szülő érzi azt, hogy nem mehet ez így sokáig. 

Hiszen a gyermek nem beszélget, nem ejti ki  a szavakat a száján- így nem bővül a szókincse. Nem nevetgél, nincs boldogan mosolygó tekintete, nem figyel  a környezetére, az Őt körülvevő dolgokra. Nem veszi észre a természetet, nem látja még azt sem, ami közvetlen előtte van. Nincs témája, hiszen minden gondolata egyre inkább a játékon, a gépén forog. Türelmetlen, mert úgy érzi, hogy minden, ami nem a gépen történik, az elveszi tőle az időt. 

Egyszóval a gyermekből gépfüggő lett!

De lehet ezt még tovább is folytatni. A képernyővezérelt gyermek a játék során, folyamatosan jutalomban részesül, így minden sikeres "ügyeskedése" jutalmazva van. Így amikor a való világban nem részesül jutalomban, valamilyen feladat elvégzése után, nem érzi magát jól, hiszen nincs tüzijáték, főnyeremény, új szint vagy esetleg új élet!

A boldogságot valami olyan eszköz adja meg neki, amit MI az esetek nagy részében, könyörtelenül a kukába dobnánk! Ez pedig nagy szomorúságot okoz - NEKÜNK SZÜLŐKNEK! Mert a valóság nem így működik!

Mi okozza a változást?

Nem lehet, hogy minden változást csak a technikai eszközök megjelenésének tudjuk be! A gyermekek egyre kevesebb személyes kihívással találkoznak. Nagyon sokan szinte folymatosan ki vannak szolgálva. Még az is gyakori, hogy mindentől kímélve vannak, miközben a szülők  egyre inkább le vannak terhelve! A bizonyítvány jegyei fontosak, de tudjuk-e, hogy mit tanulnak az iskolában? Beszélgetünk-e velük a "dolgaikról"? Találunk-e rá időt?
Vagy elfogadjuk azt, hogy ez van?

Mennyire vagyunk EGYÜTT a családban? Például kimutatjuk-e  az érzéseinket, a szeretetünket egymás között, családon belül? Mi vezet oda, hogy egyfolytában a "gép-játékon" járjon a gyerek agya?

Mi hogyan változtunk? Van-e türelmünk a gyerekekre? 

Igen komoly kérdés ez!

Hiszen az igazság az, hogy nekünk, saját magunknak is kevesebb idő jut a minőségi kikapcsolódásra, és a legegyszerűbb kicsit olvasgatni a neten. Mi is türelmetlenebbek lettünk? Arról már nem is beszélve, hogy esetleg már mi is Internet függőségben vagyunk? Vannak emailek,amiket el kell olvasnunk, új Facebook barátok, ingyenes telefonhívások és Masseger üzenetek. Mi talán el tudunk szakadni a technikától?

Az a gyerek, aki minőségi időt kap a szüleitől, lehet, hogy nem lesz annyira "függő"?  Az a szülő, aki tudatosabban szeretné nevelni a gyermekét, nem az interneten tájékozódik, hogy hogyan lehetne tudatosabb? Mikor NEM netezik a tudatos szülő? Amikor nem látja a gyermeke? Mert néha elsodródunk, hiszen, ha belegondolunk abba, hogy mennyi érdekesség van az interneten, rögtön böngészni szeretnénk, olvasgani, netezni, és -azonnal mindenki hagyjon bennünket békén-érzésünk támad, mert csak szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni? 

Mert ha így érzünk, akkor még komolyabb a baj!

Viszont, ha felismertük a problémát, azt már az útnak is nevezhetjük a változás felé!

Mert a változtatást nekünk kell elkezdenünk, hiszen  a gyermek épp jól "elvan". Ő nem tudja, hogy miből marad ki, így azt sem érzi, hogy hiányzik neki valami. Nekünk kell cselekednünk, hogy megváltozzanak a dolgok. Szükséges, hogy legyenek szabályok a szabad netezési időszakokkal kapcsolatosan, ami ránk is vonatkozik! 
A szabály egy apró lépés lehet a változás felé, vannak azonban egyéb dolgok is, amire oda kellene figyelnünk!

A következő, vizsgálatot érdemlő pontok, segítségül szolgálhatnak mindenki számára abban, hogy a saját családi modellt megvizsgálva gondolja végig, hogy hol lenne szükség egy kis ráerősítésre!

1, Szeretet 

Az érzelmi melegség a családi élet nélkülözhetetlen része. Ha a gyermek elegendő ölelésben, testi érintésben, szemkontaktusban megerősítésben részesül akkor ezzel a legalapvetőbb kapcsolati készséget sajátítja el, ami a szeretet alapja. Szeressük és tiszteljük egymást ,legyünk egymáshoz kedvesek, figyelmesebbek!

2, Hála

Amikor gyermekünk úgy érzi, hogy "Az nekem jár", talán nem is érti, hogy amit kap, annak értéke van, így amit kapott azért hálásnak kell lennie. Minden szülő tudja, hogy a gyermekeknek nem könnyű megtanítani azt a szót, hogy köszönöm, de még nehezebb megtanítani, hogy mi is az a hála. Jeffrey Froh, gyermekpszichológus, különböző korokra választotta szét, hogy mikor, mivel erősíthetjük gyermekünkben a hála érzését, és mi segíthet a tanítására.

3 és 7 éves kor között: 

Ha minden este lefekvés előtt megkérdezzük a csemeténket, hogy mi tetszett neki az adott napban, akkor észrevétlenül is pozitív hozzáállásra neveljük és bár még túl fiatal hozzá, hogy felfogja a hála fogalmát, a jó dolgok értékelésének megtanítása és a pozitív szellem jó táptalaj a hála megismeréséhez.

8 és 10 éves kor között: 

Ebben a korban kezdik a gyerekek megérteni az érzelmi kapcsolatokat. Sokat segít, ha egyértelműsítünk a gyerek számára bizonyos gesztusokat. Például hívjuk fel a  figyelmét, hogy milyen kedves volt a nagymamájától, hogy rászánta az időt és az energiát, hogy süteményt süssön a születésnapjára. Így csemeténk számára egyértelművé válik, hogy a nagymama törődik vele, és megérti, hogy ez kedves dolog.

11-13 éves kor között: 

Ilyenkor a gyermek kreativitására érdemes hagyatkozni. Adjuk neki kölcsön a fényképezőgépünket vagy a telefonunkat, hogy Ő fotózzon le dolgokat, esetleg Ő legyen egy családi esemény "fotó felelőse". Hiszen úgy is Ő ért leginkább a technikai eszközhöz! Amikor pedig beszélgetünk az eseményről , annak emlékét is erősíthetjük! Főleg, ha történik valami vicces, amire jó lesz emlékezni!
( Tegyünk róla!)  Készítsünk vele akár közös fotót és tegyük a falára. Az ez és ehhez hasonló közös programok Dr. Froh kutatásai szerint hálát váltanak ki a gyermekekből és segítenek, hogy a kamaszkor eleje ne legyen annyira drámai, mint egyébként.

14 éves kor felett: 

Ilyenkor a hála már nem ismeretlen érzés a gyermek számára, de érdemes leülni vele és együtt filmet nézni a témában, vagy olyan olvasmányokat ajánlani neki, amik a háláról szólnak. Teremtsünk olyan körülményeket, amik közel állnak az életkorához. Szerezzünk be olyan filmet vagy könyvet, ami népszerű a korosztályában, készítsünk közösen rágcsálnivalókat hozzá és beszélgessünk, akár a film közben is. Ez nagyon jó gyakorlat és érdemes rendszeresen megismételni, így elmélyülhet a kapcsolatunk is és gyermekünk sem érzi majd azt, hogy nem törődünk vele eléggé.

3, Haragkezelés

Ez egy olyan személyes kérdés, amit néha felnőttként sem értünk, alkalmazunk, használunk. Tudjuk viszont, hogy MI, mitől leszünk jobban?

Van akinél az válik be, hogy bezárkózik a szobájába, és megvárja még lenyugszik.
Van aki zenét üvöltet és széténekeli magát
Van, aki bebokszol egy boxzsákba

Sorolhatnánk még, hogy ki- mitől nyugszik le. Viszont a legjobban akkor járunk, ha megkérdezzük a gyermekünket, hogy mitől lenne, most jobban? Az hogy már gyermekkorban rászoktatjuk arra, hogy

- ha dühös, vegyen 3 mély levegőt, és mielőtt bármit is mondana, gondolja végig, hogy miért is mérges-

biztosan segíteni fog!

4, Bocsánatkérés

Szavainkért és tetteinkért való felelősségvállalás az első lépés a bocsánatkérés megtanulása felé.
A szülők részéről sok figyelemre és erőfeszítésre van szükség, hogy megtanítsák a gyermekeiket a bocsánatkérésre, de hatalmas érzelmi előnnyel léphet a felnőttkorba az a gyermek aki elsajátítja a bocsánatkérés művészetét. Mi is kérjünk bocsánatot tőlük, ha úgy érezzük, hogy Bocsánatot érdemelnek- hiszen a szülői példa mindenek felett áll!

5, Figyelem

Ez egy olyan fontos kérdés, hogy mi is bevallhatjuk, nem mindig vagyunk elég kitartóan figyelmesek.
Gyermekünk ultrasensitív érzékelői pedig megkövetelik, hogy rettentő koncentrációval figyeljünk rájuk. Tanítás közben mi is tanulhatunk! Ne vágjunk a szavába, ne oktassuk rögtön ki, amikor még be sem fejezte a mondanivalóját, és semmiképp se mondjuk azt, hogy - " ez nem érdekel"- inkább mondjuk azt, hogy Most dolgunk van, és nem tudnánk igazán figyelni, de X idő múlva, szeretnénk ezt tényleg alaposan átbeszélni !
Így gyermekünkben maximálisan erősíthetjük a figyelem valódi jelentését. Hiszen felületesen- és valós figyelemmel is lehet figyelni, de az, aki számunkra fontos, az többet érdemel, a felületes figyelemnél!

Ezek a készségek nem veleszületett tulajdonságok. A tegnapi napot nem tudjuk felülírni, viszont, hogy holnap hogy élünk, azt ma el tudjuk határozni!
Használjuk ki az együtt töltött időt a személyes érzések, gondok, élmények átbeszélésére. 
Tartsunk "mobilmentes" étkezéséeket, legyenek mobilmentes programok, amik töltsenek fel minket és gyermekeinket is annyira, hogy el tudjunk MI IS- szakadni a technikától!

Legbelül mindannyian tudjuk, hogy NEM jó út a gyerekeknek az a sok képernyőbámulás. Segítsünk nekik, hogy el tudjanak szakadni!

 .