Gyermekünk hisztije

Gyermekünk hisztije néha megnevettet bennünket, néha viszont annyira kihoz a sodrunkból, hogy szinte olyat mondanánk vagy csinálnánk, amit el sem hiszünk magunkról. De mivel kérdés nélkül Szeretjük a gyermekünket, ezért okosan kezeljük a hisztit is.

Hogyan állítsd le a hisztit?

Amikor gyermeked tökéletesen hozza az Ördögüző című film csúcsjelenetét, te pedig habitusod szerint megrángatnád vagy csak szelíden csitítgatod, esetleg úgy csinálsz, mintha nem vennéd észre, hogy kishíján lecsavarodik a feje a nyakáról, egy valamiben biztos lehetsz: a hiszti nem az, aminek látszik…

1. A hisztivel kapcsolatban fontos tisztázni néhány tényt:

a gyerek a pillantaban él. Nem a múltban, nem a jövőben, csakis az adott pillanatban. 5-6 éves koráig mindenképpen, de úgy 10-12 éves koráig dominánsan jellemző rá, hogy csak a jelen létezik számára. Így aztán a pillanatot reagálja le. Az első években ha éhes, ha szomjas, ha fáradt, ha egy kis időre másnak kell adnia a játékát azt ő az adott időpillanat drámájaként éli meg. A megoldás számára sürgős, azonnali. Ilyen értelemben szinte egyetlen szülő sem ússza meg a hisztiket, de ettől még nem lesz kimondottan hisztis minden kigyermek.Vérmérsékletük és körülményeik szerint vannak köztük különbségek – néha egész nagyok – de általánosságban igaz: a gyerekek nem képesek megélni az “egyszer majd”-ot…

2. A következő sarokpont:

a gyerek eszköztára, mellyel kifejezi érzelmeit, a miénkhez képest szűkös.

Nézhetjük úgy is: még nem tanult meg tettetni. Ha örül nevet, ha szomorú sír, függetlenül attól, alkalmas-e a hely és az idő. Persze minél nagyobb már, és minél többször felszólítják rá, hogy viselkedjen szalonképesen, annál többet gyakorolja majd az érzelmek elfojtását. De erre a kérdésre is igaz, hogy 8-12 éves koráig inkább csak késlelteti a reakciókat, tehát nem akkor kezd el sírni vagy dühöngeni, mikor becsapódott a bomba, hanem pár óra, esetleg pár nap múlva. (Hát nem ezt csináljuk mi felnőttek is?) Az egészen kicsik viszont még nem késlelkednek, rögtön nem tetszésüket fejezik ki amikor elegük van.

3. A harmadik tétel: a kicsik igen érzékenyek a környezetükben kavargó energiákra, főleg a szüleikére.

Szóval megjátszhatjuk, hogy jól vagyunk, de ha ez nem igaz, a gyerekben ütköznek az információk. Más amit lát, és más amit érez, ettől pedig bizonytalanná válik számára a pillanat. Vagyis a hisztinek sokkal inkább köze van gyermekünkkel való viszonyunkhoz, mint azt szeretnénk elhinni.

4. Arról se feledkezzünk meg: a hiszti nem jó a gyereknek.

Hatalmas energiát emészt fel, s bár kisüti a negatív érzelmeket – ami fontos – azért mégiscsak stressz. Így hát nem a legjobb megoldás hagynod, hogy üvöltsön, míg megunja. Ettől nem a belső bizonytalansága szűnik meg, csak elfárad. És megtanulja, hogy senkit sem érdekel, mi bántja őt.,

De mi a dühkitörés alapja?

A hisztérikus reakció, akár gyerekben, akár felnőttben robban a bomba, az emberi játszmázás eszköze. A mélyén félelem rejtőzik, ami bizonytalanságot szül – az 1-es és 3-as pontban leírtak alapján – s ettől kétféleképpen szabadulhatunk meg: elérjük, hogy környezetünk visszaigazolja, tökéletes biztonságban vagyunk. Ergó megszeretgetnek, megnyugtatnak. Vagy sikerül elbizonytalanítanunk környezetünket, és ezzel tovább is adtuk a feszítő energiát. Magyarul – én kitomboltam magam, most már a gyengekezű szülő ideges, nála landoltak romboló energiáim, mehetünk is tovább.

Mi adhat okot hisztire?

• A gyerek probálkozik a felnőttnél, de nincs idő rá, nem kap elég figyelmet.
• Féltékeny. Másnak jut abból, amit magának szeretne
• Nem kap meg valamilyen tárgyat, ételt, amit akar. Ezért főleg azok a gyerkőcök hisztiznek, akik a tárgyakhoz, ajándékokhoz vagy ételhez kötik a szeretet kimutatását, mert náluk a szülő ezekkel kompenzál
• Fél egy elkerülhetetlen eseménytől, orvosi vizsgálattól, oltástól, vagy attól hogy otthagyod valahol
• A szülő bizonytalan vagy szétszórt személyisége miatt nincsenek világosan lefektetve a szabályok, nincsenek pontosan meghúzott határvonalak, következetlen a számonkérés és a jutalmazás. Ez megint csak teljesen elbizonytalanítja a gyereket, mégha a felszínen úgy is tűnik, hogy nagyon is akaratos 

Nagyjából ezek az alapesetek, és most jöjjenek a megoldások!

Minden esetben: nagy ölelés

A legbeváltabb módszer. Igen, erre most nyilván lesz aki felnyög: de hát akkor rúg, harap, csapkod. Az ölelésnek határozottnak, szeretetteljesnek és kitartónak kell lennie. Öleld át úgy a gyerket, hogy a lehető legkevésbé tudjon rúgni, kapálózni.

Ne hagyd, hogy bántson. Ne szorítsd le, de nagyon határozottan fond körül karjaiddal. Ringasd, ez fontos. Ringasd, mint anya a csecsemőt, mert ennek a mozgásnak mágikus ereje van. Nyugtasd szavakkal is: minden rendben van, szeretlek. Ha elcsenedesedett, egy darabig tartsd még átölelve.
Utána pedig mindig beszéld meg vele, miért nem szükséges, miért nem szabad ilyen hevesen reagálnia. Mondja el a saját szavaival mi történt, és hogyan viselkedhetett volna helyesen. Lássa be, hogy sajnálja amit tett. Ha bármiben hibásnak érzed maga, pl. nem figyeltél rá, lásd be te is a mulasztást.

Ebben mindig maradj következetes, sose hagyd el a megbeszélést csak azért mert olyan jól összebújtatok.

Kis hisztinél: figyelem elterelés

Nekem bejött például az oltásoknál, amikor az előre bekészített apró ajándékot, nyalókát a megfelelő lélektani pillanatban mutattam fel, miközben megyőzően lelkendeztem hozzá. Egy könyv, plüss figura, egy kutyus az utca túloldalán, akihez oda is mehetünk simogatni, bármi megteszi kizökkentésként, te ismered annyira a gyermeked, hogy tudd, mi a megfelelő csali.

Nagy hisztinél: némi arcmosás

Valamikor én is hideg zuhany alá tettem visító gyermekem, ahogyan engem is a saját anyám. Kétségtelenül hatékony módszer, én magam csak kétszer alkalmaztam, harmadikra elég volt annyit mondani: víz.

De azért mégsem tökéletes megoldás a sokkot sokkal kezelni. Ám az arcmosás nem okoz traumát, mégis elég kijózanító. Mosd meg az arcát bőségesen hűvös vízzel. Újra és újra vizezd be a tenyered mindaddig, míg azt látod, hogy a gyerek agyáról alászállt a düh köde, azután gyengéden töröld meg az arcát.

Közben nyugodt hangon elmondhatod, hogy nagyon átforrósodott a feje, segítessz kicsit lehülni, lehiggadni, hogy megbeszélhessétek, mi a baj. Ne légy durva, ne légy ideges, maradj nyugodt,és határozott, érezze, hogy tőled nem veheti el az irányítást.

Azután öleld át, és innentől minden ugyanaz, mint a nagy ölelésnél leírtakban.

A végszó.

Még senkivel sem találkoztam, akiknek a gyereke kifejezetten hisztisnek számított, s benne magában ne lehetett volna felfedezni az aktív, a passzív vagy az elfojtott dühöt. Nekünk felnőtteknek is vannak hisztis pillanataink, csak épp megtanultuk, hogy a dühkitörés szánalmas. Pedig valójában egy mélyről feltörő, őszinte érzelem.

S amikor megkísért, nekünk se lenne szükségünk semmi másra, csak odaadó ölelésre, és megnyugtató, elfogadó szavakra…