Gyermek-felnőttnek lenni jó!

Harmadszorra játszom ugyanazt. Nem, ne érts félre, nem arra gondolok, hogy épp a harmadik gyurmateknőst készítem ma délután, hanem a harmadik gyermekemmel élek meg újra mindent.

Teher alatt nő a pálma

Mindig is nagycsaládot szerettem volna. A nagyok közt 15,5 hónap a korkülönbség, és mielőtt megkérdeznétek, nem, nem így akartuk, és igen, véletlen volt. Véletlenek márpedig nincsenek, mint tudjuk. Adott bőven tanulnivalót az élet, és a vizsgaidőszak is a főiskolán, mert mikor máskor szerezzen diplomát az ember, ha nem két szoptatás, négy pelenkázás, egy kisvonat tologatás és hosszas gyöngyfűzések közt? Hallgattam eleget, hogy ott a sok elvesztegetett huszonév, amikor a tanulásra kellett volna koncentrálnom, de mitévő legyek, ha egyszer én így voltam programozva? A harmadik gyermekem generációs lépésnek megfelelő korkülönbséggel született. Mondanom sem kell, három gyermek, három diploma. Mindegyik az én döntésem volt. Így teljes az életem.

Bipoláris hétköznapok

Két világ közt hánykolódom, önként és örömmel. Évekig keveredett a mindennapokban pelenkamárka és szigorlati tételsor, szoptatás kontra határon túli magyar irodalom, óvodai fellépés és cikkleadási határidő. És amikor vége lett a tanulmányoknak, akkor hiányérzetem támadt, és belekezdtem egy újba. Igazi csemege lennék egy pszichoterápián, és magam is sokat agyaltam, hogy miért van ez, mire rájöttem. Én nem tudom elengedni a gyerekkort. Kapaszkodom tíz körömmel, legyen az Bogyó és Babóca társasjáték vagy vizsgadrukk, nekem kell a gyermekkor illúziója. Ettől maradok fiatal. Szakemberek szerint, különben is az érettségnek egyik fokjelzője, hogy mennyire adsz bele apait-anyait a különböző életkorú gyermekek szintjén történő játékba, fejlesztésbe, foglalkozásba.

„Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek” (Heltai Jenő)

Amikor ezerfelé vagy szakadva, nyomasztanak a kötelességek, habos kezed épp a mosogatóból húzod ki, miközben Jedi-erőd birtokában tudat-ráhatással kened vacsorára a májkrémes kenyeret, de mégis ott áll előtted a kiskamasz, hogy szállj be harmadiknak a Hotel társasba, vagy a legkisebb tartja eléd visítva a Kisvakondos kirakót, akkor rájössz, hogy mindezt te akartad így.

Ahogy én is. Ez nekem a szinten tartás. Mert telhetnek az évek, gyűlhetnek a ráncok (kinek? hol? na, ne már..) én leszek a legfiatalabb ötvenes, aki a késői gyermekáldás miatt még mindig Disney-filmeket fog nézni a moziban, és igenis élvezni fogom, amikor újra ugrálhatok a trambulinon, harmadszorra is végig bőgöm az összes óvodai anyák napját és kis túlzással már a nyugdíjamat fogják utalni, amikor ismét kamasz-bulik éjszakáit kell majd átvirrasztanom.
De nem gond, mert amióta több felvonásban, folyton gyerek van a házban, kiderül, hogy ha kifogy a sztrádán menet közben a benzin, vagy leszúr a főnököd, vagy lekésted a menza-befizetést, vagy mentés előtt fagy le a gép akkor egyszerűen csak leülsz itthon, és kieresztheted a fáradt gőzt egy vérre menő Scotland Yard gyilkos-kereső játékban, aztán ha elaludtak a gyermekeid, bűntudat nélkül veheted elő az x-Box kontrollert, hogy Neymar nevében gólzáporral sorozd meg a Real Madrid kapuját.

Egy pohár rozéval a kezedben. ;)