Íme a tibetiek különleges gyereknevelési módszere, ami álítólag mindig beválik

Ha a tibeti nevelési elveket szeretnénk gyakorlatba ültetni, akkor két dolgot soha nem szabad alkalmaznunk: fizikai és lelki erőszakot. Az adott életszakaszokhoz mérten különböző módszereket ajánlatos követni:

1. szakasz: 5 éves korig

A gyerekkel úgy kell bánni, akár egy herceggel, hercegnővel. Ne tiltsunk meg semmit neki, csak pár dologra hívjuk fel a figyelmét.
Ha valami veszélyes dolgot követ el, vágjuk mérges, ijedt arcot. A gyerek érteni fogja ezt a nonverbális kommunikációt. Ez az a periódus, mikor a kicsik a legaktívabbak, kíváncsiak, érdeklődnek minden iránt, főként, ami körülveszi őket.
Ebben az életszakaszban azonban nem képesek még racionálisan, logikusan gondolkodni, így ha tegyük fel, eltört egy drága vázát, nem fogja érteni, hogy az mennyibe került, és mennyit kellett dolgozni azért, hogy anya, vagy apa meg tudja vásárolni.
Ha pedig megbüntetnék, akkor azt erődemonstrációként fogja értelmezni. Csak azt fogja érzékelni, hogy a szülők a büntetéssel erejüket fitogtatják, hogy ők a mindenhatók, ő pedig a gyenge. 

2. szakasz: 5-10 éves korig 

A gyereket úgy kell kezelni, mint egy tanítványt. Feladatot kell neki adni, és már be lehet vezetni a büntetés/jutalmazás módszerét is, a büntetés azonban nem testi bántalmazásra vonatkozik. Ebben az időszakban a gyermek intelligenciája már eléggé fejlett, már tisztában kell lennie, hogy különbséget tegyen jó és rossz között, hogy a pozitív dolgokra összpontosítson, a negatív hatásokat kerülje. Ezekben az években kell a legtöbb tudást a szülőknek átadniuk. 

3. szakasz: 10-15 éves korig 

Egyenlő félként kell kezelni a gyereket, de természetesen a szülőnek több döntési joga van. Az egyenlőség annyit tesz ebben az esetben, hogy be kell vonni a gyereket is a döntéshozatalba, hogy mondja el bizonyos kérdésekben a véleményét, hogy találjunk közösen megoldást a problémákra, az ő gondjaira. A szülő ilyenkor megoszthatja tapasztalatait, tudását a gyerekkel. A szabadság kérdése is fontossá válik, meg kell bíznunk a gyerekünkben, és engednünk kell, hogy egyedül is elmehessen valahová. Ilyenkor a tiltásoknak nincs sok értelmük, főként, ha nem vagyunk képesek magyarázatot adni azokra.
Ezekben az években fejlődik ki a gyerek személyiségének autonómiája, független, önálló gondolkodása. 

4. szakasz: 15 év fölött 

Tiszteljük a gyereket. Itt már késő nevelni, oktatni, azt eddig kellett megtenni, most a „beérett gyümölcs leszedésének ideje következik”.

"Talán el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan élnek Tibetben a gyermekek, vagy akár a felnőttek. Mégis az, hogy a gyermekek nevelése a világ minden táján komoly kérdés, el kell , hogy gondolkoztasson bennünket arról, hogy mi, a körülményeinkhez képest, valóban a maximumot hozzuk-e ki a gyermeknevelésből? Vagyunk-e tudatosak annyira, hogy fel merjük vállalni a felelősségét annak, hogy a gyermekünk olyan felnőtté válik, amennyi időt mi ráfordítottunk a nevelésére?"KK.

Forrás: Fenykert.net