A kamaszkor pszichológiája
Kamaszkor-küzdelem szülőként és gyermekként egyaránt. A kamaszkor viharos, mély és intenzív érzelmekkel teli időszak. Ahogyan a népmesék főhősei is próbatételeken át haladnak a vándorúton, szülőnek és gyereknek egyaránt próbatétel ez a pár év, de túljutva rajta mindegyikük személyisége gazdagodik.
„A kamaszban egy készülő felnőtt és egy búcsúzó gyermek küzd egymással” – írja Vikár György Az ifjúkor válságai című könyvében, mely kitűnő leírását adja a kamaszkor lélektani sajátosságainak.
Elszakadás, leválás, úton levés, az új keresése, majd a rátalálás öröme,
küzdelemteli változás, a kamaszkor mindent átható dinamikus mozgása, mely reményteli alkalmazkodást igényel kamasztól felnőttől egyaránt.
A változáshoz való alkalmazkodás művészet. Művészet, mert kreatív, szokatlan egyéni megoldásokat igényel, a régi jól bevált sutba dobható, sokszor nem segít.
Mikor otthon átrendezzük szobánkat, lakásunkat sokszor napokig téblábolunk, tanácstalanul keressük nem talált tárgyainkat, dühösek, kétségbeesettek szomorúak, levertek vagyunk, máskor jó kedvűen örülünk az új dolgoknak, nem győzünk betelni a változás csodájával, aztán hibát találunk, kritikusan szemléljük a megváltozott rendet, csalódottan vágyunk a régire, majd lassan megszokjuk és alkalmazkodunk az újhoz, s kezdjük jól érezni magunkat átrendezett otthonunkban.
Szobánkban órákig, kamaszkorunkban több évig is tarthat az átrendeződés folyamata, s mire rend lesz, jó esetben felnövünk, s ki halványabb, ki intenzívebb emlékeiben őrzi még a változás éveit. S mire gyermekeinkkel újból végigjárjuk az általunk már megtett, ismerősnek vélt utat, jövünk rá arra, hogy újra kezdve, szülőként olykor rémisztő, aggódó, kétségbeesett, dühös, máskor örömteli, bizakodó, lelkes, büszke érzéseket élünk át óráról órára változva, függve és kölcsönösen kiszolgáltatva kamasz gyermekünk viharosan változó lelki világának, s sokszor csak sötétben tapogatózunk, mikor keressük a gyermekünk felé vezető utat.
Mi történik?
Anna Freud a serdülőkort a gyászhoz hasonlítja, amikor is végleg búcsút kell venni kisgyerekkori kötődéseinktől, s el kell indulni az önállósulás útján. Minden elválás bánattal, szomorúsággal jár, még ha új perspektívákat is rejt magában.
Makacs, elszánt, bizakodó küzdelemmel teli időszak ez.
Az érett szexualitás kialakulása, a saját testhez való viszonyulás megváltozásának időszaka, amikor a serdülő szüleihez fűződő kapcsolata megváltozik, ösztönkésztetései új tárgyat keresve a külvilág felé fordítják érdeklődését.
Egészségesen fejlődve érzelmi kötődése a serdülőnek fokozatosan a családon kívülre helyeződik, partnert, csoportot, példaképet választ, s azonosulási mintáin keresztül fokozatosan készülni kénytelen a felnőtt szerep vállalására.
Ericson szerint az ifjúkor feladata, hogy beléphessen egy intim kapcsolatba, önálló énje elvesztésének félelme nélkül.
Belépni azonban egy újba csak úgy lehet, ha megőrizve magunk mögött tudjuk a régi bíztatását, most már más minőségben és távolságban.
Ahogy Vikár György fogalmaz, a serdülő akkor tud könnyebben leválni családjáról, társat keresni, ha az otthon megbízható érzelmi támaszt nyújt.
Igen ám, de visszatérve hasonlatunkhoz, mikor átrendezzük szobánkat, s régi helyükön hűlt helyét találjuk a megszokottnak, bizony ugyanígy járunk kamaszgyermekünkkel, akit a változás hevében mintha kicseréltek volna.
Oly gyors és hirtelen jött változás ez, mely néha kérdőjelet rak a normalitás mögé.
Szülő legyen a talpán, aki zökkenőmentesen alkalmazkodni képes a megváltozotthoz, s gyermek, aki nyomon követni és megérteni képes saját s arra reflektáló, őt „kísérő” szülei belső lelkiállapotának hullámzását.
A másik változásához való alkalmazkodást is változás kíséri: a szülők – személyiségük rugalmasságához mérten – képesek változtatni gyermekükhöz való odafordulásuk minőségén.
Jó esetben azt nyújtják, amire gyermekeiknek éppen szüksége van, az éppen igényelt távolság mentén közeledni és távolodni is engedik. Olyan ez, mint amikor a másfél éves gyermek jó messzire elszalad édesanyjától, hogy újra és újra átélje a megtalálás és egymásra találás örömét.
Azok a gyerekek tudnak belefeledkezni a játék örömébe, bármilyen messze is szaladnak, akik maguk mögött tudva szüleik bíztatását biztonsággal tapasztalják, hogy őket mindig visszavárják.
Ez csak a szülői bizalom esetén lehetséges, akik bátrak elengedni a gyereket, mert hiszik, hogy visszatér Így van ez a kamaszokkal is.
Min múlnak a dolgok?
Sok mindenen, sokszor a szerencse és véletlen összjátékán, egy azonban bizonyos. Mire gyermekünk kamaszkorához érünk, mint a szorgalmas méhecske, felhalmozott érzelmi tartalékainkból meríthetünk többnyire, mely a korai kötődés stabilitásának mértékén múlik leginkább.
Ez az a közös tartalék, mely a leválás lehetőségét biztosítja a kamasznak a visszatérés reményével.
Mint már említettük, Anna Freud a gyászhoz hasonlítja a serdülőkort, tehát a serdülőnek búcsút kell mondani gyerekkori kötődéseitől. Gyászol a szülő is, hiszen neki is más távolságba kell tudni engedni gyermekét, tudomásul kell vennie, hogy gondoskodására más minőségben van ezután szükség.
Verena Kast a gyászmunkának négy (időbeni) szakaszát különíti el.
Az első szakaszban nem kívánjuk tudomásul venni a veszteséget, mintha nem is lenne.
A második szakaszban az érzelmek sokszínűségének feltörésével találkozunk, harag, félelem, nyugtalanság, düh, öröm kiszámíthatatlanul megjelenve követik egymást.
A harmadik szakaszban megkezdődik a külvilág felé fordulás,
majd a veszteség elfogadásával zárul a negyedik szakasz.
Ideérve túljutottunk a serdülőkoron, a szülő és a gyerek részéről is megtörtént a leválás.
A kamasz személyiségváltozása lendületes mozgásba hozza szülei lelki struktúráját, s az összehangolt mozgás harmóniája erősen hat a kamaszkor alakulására.
Mint amikor egy zenemű megszólalásakor kevésbé vájtfülűként is halljuk a tiszta dallamot vagy éppen azt, mikor nem eléggé összehangolt a zenekar.
Bíztatásul: Nincs család, ahol probléma és izgalommentesen telnek el a gyermek kamasz évei. A szülők egyezkedési és kompromisszumra való készsége, humorérzéke, töretlen bizalma a gyerekben, megörzött önbizalma és kitartása lehet segítségére ebben az időnként elbizonytalanodott időszakban, a kamasz gyereket nevelő családnak.
Korbuly Ágnes
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
forrás: http://www.lelekbenotthon.hu
Cimkék: kamasz, elválás, pszichológia